A karácsonyi böjttelen napok után 2019. december 28-án megmozgattuk magukat, megszerveztük az I. Besenyszögi Teremtornát az iskolai sportcsarnokban. Karácsonyi hangulatot idézve el”sültek” a lábak, égett a zsír, szilveszteri elő hangulatban pedig robbant a csarnok egy-egy, a tv-ben sem látható megmozdulástól.
Első alkalommal meghívásos alapon 5 csapat indult neki a tornának, mely bajnokságszerűen zajlott, minden csapat játszott egymás ellen, ez összesen 10 mérkőzést jelentett.
2×15 perces mérkőzéseken, sportszerűen zajlottak a küzdelmek, melynek „felvigyázója” a játékvezető Lévai „Lecsó” Tamás volt, aki hatalmas küzdelemben önmagával szemben a torna játékvezetője is lett. 🙂
Ezúton is köszönjük segítségét és egész napos tevékenységét!
A játéknap nem telhetett el étel és ital nélkül, a pályán vagy pálya mellett megfáradt játékosok a helyi ideiglenes büfében csillapíthatták piroska szomjukat és a helyben főtt babgulyással farkas étvágyukat.
„Aki ételt italt adott, az mosogassék is el!” – tartja egy dakota közmondás. Köszönjük Dombos Tamásnak.
Első helyezett: CSONTOS
Második helyezett: AC BACI
Harmadik helyezett: HÁZIGIZDÁK (a képről hiányzik Héja Dávid)
(Kovács Misinek: HÁZIGILDÁK, csak hogy ő is értse, bár mi sem értjük ő mit is ért. -a szerk-)
Negyedik helyezett: TRÓGER
Ötödik helyezett: SOHA SE
Gólkirály: Nagy Gábor (kisgube)
Legjobb kapus: Varga István (kapuspista)
Legjobb játékvezető: Lévai Tamás (lecsó)
Az 5 csapat kapitányai.
A kupákat Danyi Gyuláné és a Wesniczky Antal Művelődési Ház felajánlásaként kaptuk, melyet ezúton köszönünk!
Köszönjük az Általános Iskolának és az Önkormányzatnak, hogy a csarnokot a rendelkezésünkre bocsátották, külön köszönjük Berényi László egész napos közreműködését és segítségét.
Köszönjük a résztvevőknek, valamint azoknak akik nem jöttek el.
Tisztelettel a szervezők, a besenyszögi sport nélküli tárcaminiszterek.